Dréher János festőművész önálló kiállítása és Sipos Marica Vérkép című tárlata (2011-10-07 - 2011-10-28)
2011. október 7-én ismételten kiállításmegnyitóra invitáltuk közönségünket. 18 órai kezdettel nyitottuk meg Dréher János festőművész tárlatát. A munkákról nem hétköznapi technikák köszönnek vissza. A művész alkotásait nem is annyira a formák és színek határozzák meg, sokkal inkább a anyag, amiből készülnek. Dréher János ugyanis nem festékkel, esetleg akrillal fejezi ki magát egy keretre feszített vásznon, hanem különleges masszát készít, melyet a farostra felhordva külömböző kaparó, vágó eszközökkel formál, kialakítva végső formáját. Így egészen sajátos kompozíció tárul a látogató szeme elé.
Másik, szintén e napon nyíló kiállításunk Sipos Marica szobrászművész Vérkép című tárlata. A kiállított installáció és szobrok mindegyike az emberi test törékenységére kíván rámutatni. Teszi mindezt úgy hogy az emberi test ábrázolása nem jelenik meg munkáiban, mégis félreérthetetlenül rámutat testünk hibáira, gyengeségeire.
A kiállítás megnyitója után a közönség Mester Sándor MS3 nevet viselő együtes komolyzenei koncertjének tapsolhatott. A közel 80 perces előadás folyamán a Visegrádi négyek országainak mindegyikét egy-egy zenész képviselte. Jakub Junek (Cseh Köztársaság) - hegedű, Simona Pingitzer (Szlovák köztársaság) - fuvola, Aleksandra Pykacz (Lengyelország) - cselló, Mester Sándor (Magyar Köztársaság) - Gitáron szórakoztatta a nagyérdeműt.









