Vendégségben Csallóközben (2018-04-06 - 2018-04-27)

Vendégségben Csallóközben

A BP-ART Egyesület tárlatán Iván Péter, a galéria igazgatója köszöntötte a résztvevőket, akik között szép számban megjelentek a kiállító művészek is. Jelenlétével megtisztelte a kiállítást Guti J. Soma az egyesület elnöke, Aknay János, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnöke, Karaffa Attila, városi képviselő, a kulturális bizottság elnöke is.

A tárlatot Varga-Amár László,a  MAOE Képzőművészeti Tagozatának elnöke nyitotta meg. Beszédéből kiderült, a BP-ART Kulturális Egyesület 2014-ben került bejegyzésre. Az Egyesület tagsága különböző művészeti elismerésekben  részesített festőkből, grafikusokból és szobrászokból áll. Az alkotók több tucat hazai és külföldi egyéni és csoportos kiállítás, valamint számos művésztelep résztvevői.

A  BP-ART tagjai úgy vélik, a modernitás és a hagyományokra (is) támaszkodó magyar és nemzetközi stílusjegyek/formák nem ellentétei egymásnak. Noha a progresszív és a tradicionális  megközelítések a művészetekben párhuzamosan léteznek, a kortárs alkotók nem, vagy csupán elvétve nyúlnak az értékálló hagyományos eszközökhöz.  Ugyanakkor  a tradíciók folytatói talán túlzott mértékben ragaszkodnak a sok évszázada bevált, és a népies formanyelvhez, s a XXI. század megközelítéseit legföljebb elvétve alkalmazzák.

(dunaszerdahelyi.sk)

 

Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben
Vendégségben Csallóközben