Kiállítások

Luzsicza Lajos Árpád és Fanni

A Kortárs Magyar Galéria ötletgazdája, alapítója, Luzsicza Lajos fia, Lajos Árpád és unokája, Fanni kiállításának megnyitóján jártunk.

Aranykert - Zlatá záhrada - Golden Garden

Pénteken a Kortárs Magyar Galériában lehetett részese a művészetkedvelő közönség a nyolcadik évébe lépő Aranykert - Zlatá záhrada - Golden Garden művésztelep idei munkáit bemutató kiállítás megnyitójának.

SZÖG-ART

A SZÖG-ART Művészeti Egyesület kiállítását tekinthette meg az érdeklődő közönség a Vermes-villabeli Kortárs Magyar Galériában augusztus 17-én. Ezúttal a kiállítást Iván Péter galériavezető és Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas író, művészetkritikus nyitotta meg, Csák László „hangász” játéka mellett. 

XIX. Nemzetközi Művésztelep

Az idén 19. alkalommal szervezték meg városunkban a nemzetközi művésztelepet. „A Kortárs Magyar Galéria péntek esti kiállításmegnyitóján azt jöttünk ünnepelni, hogy 10 művész 19. alkalommal jött össze, hogy megismerkedjenek Dunaszerdahellyel, egymással, és ami a legfontosabb, hogy közösen alkossanak” - mondta el Iván Péter.

Szalkai Károly kiállítása

2018. június 8-án nyílt meg a győri festőművész, Szalkai Károly Az áramlás ritmusa című kiállítása a Vermes-villában.

CAFFART

A 2009-ben alakult Caffart csoport kiállítását tekinthették meg az érdeklődők május 4-én a Kortárs Magyar Galériában.

Vendégségben Csallóközben

Varga György - Megfestett idő

Pénteken nyitották meg a Kortárs Magyar Galériában Varga György Megfestett idő című kiállítását.

Almási Robert - Tisztelet a természetnek

A Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának alelnöke, Almási Róbert festőművész közelmúltban ünnepelt 70. születésnapja adta a Vermes-villa idei első kiállításának apropóját.

Tolnay Imre - Mentén

A Kortárs Magyar Galéria idei utolsó kiállításán Tolnay Imre képzőművész alkotásait láthatjuk.