
A MA7 beszámolója:
Dante Isteni Színjátéka a világirodalom egyik legnagyobb költeménye, Babits fordítása pedig a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb költői alkotása. Dante halálának 700. évfordulója alkalmából a Magyar Alkotóművészek Országos Szervezete és a Magyar Dantisztikai Társaság kiállítássorozatot rendezett, amelynek elsőként a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria adott otthont. A kiállításmegnyitót nagy érdeklődés övezte, sokan voltak kíváncsiak Dante univerzuma által ihletett alkotásokra.
A kiállításra közel ötven kortárs magyar képzőművész küldte be az alkotásait. A kiállítás anyaga rendkívül színes, a geometrikus absztrakt festészettől a figuratív, szinte fotórealista festészeten át szobrászat, grafika, iparművészet, sőt fotó is megjelenik ezen a kiállításon.
Nátyi Róbert, művészettörténész és a kiállítás kurátora stábunknak elmondta, aki Dante-portrékra, vagy az Isteni színjáték illusztrációira számított, az rosszul tette, a tárlat ugyanis a kortárs képzőművészet szemüvegén keresztül tekint az itáliai reneszánsz nagy alakjára.
Aki a kiállítást látja, az rögtön szembesül azzal, hogy ezek az alkotások nem illusztrációk, a kortárs művészek nem így gondolkodnak. Nem egy-egy epizódot próbálnak kiragadni, amit ők képszerűen rögzítenek a vásznon vagy a papíron, hanem inkább ennek a hangulatát, hatását vagy épp a szellemiségét akarják átadni
- hangsúlyozta.
A kiállítás később megtekinthető lesz Szentendrén, Szegeden, Rómában, Veronában, majd Budapesten is, az alkotók csak valamikor a jövő év végén kapják vissza a tematikus kiállításra beadott alkotásaikat. A Dante univerzuma három hétig látogatható a Kortárs Magyar Galéria nyitvatartási ideje alatt.