Az érvényes járványügyi rendeletek értelmében a kulturális intézmények továbbra sem fogadhatnak látogatókat, ez azonban nem jelenti azt, hogy megállt volna az élet a művészvilágban.
A Kortárs Magyar Galéria idei első kiállításán Ferdics Béla és Aradský Richard munkáit láthatják - egyelőre csak virtuálisan, a ma7.sk kameráján keresztül.
A videó a Facebook-oldalunkon tekinthető meg 2021. március 5-én, pénteken, 18 órai kezdettel.
Link: https://www.facebook.com/kmgaleria/posts/3273087502793100
Amint a járványhelyzet lehetővé teszi, természetesen a kiállítás látogatható lesz, erről a későbbiek során tájékoztatjuk majd Önöket.
Kellemes élményt kívánunk!
Gyenes Gábor méltatása:
Ferdics, Aradský és a konrét tér
Ferdics Béla és Aradský Richárd közös kiállítása több ponton, síkon rímelnek, egészítik ki egymást. Első látásra egy anyaghasználati és formavilágbeli egységet látunk, de ennek az organikus egységnek mélyebb alapjai vannak, mégpedig mindkét művész esetében egy bizonyos alkotói stratégia felfedezése, elsajátítása és gyakorlása. A stratégia pedig a természetművészet azon alapelve, hogy a természetművész nem kitalál, hanem megtalál – ezt a sajátos alkotói hitvallást Erős István fejtette ki Természetművészet c. kötetében. Arról van itt szó, hogy az alkotás nem a steril körülmények között, a művész saját alkotói programja szerint valósul meg, majd kerül prezentálásra, hanem az adott hely – legyen az természet vagy kultúrtáj – súgja meg, ajánlja fel a művészi beavatkozások lehetőségét.
Mindketten érzékenyen, figyelemmel kérdeznek rá egy helyszín, vagy adott esetben egy farönk történetére, lehetőségeire, és a válaszul kapott gondolatok, érzések határozzák meg az alkotói folyamatokat. Ezúton a használt anyagok és a helyszínek kilépnek saját általános pozíciójukból és társszerzőkké avanzsálnak. A tárlat egységessége arról is árulkodik, hogy a két kiállító nemcsak alkotótárs, hanem barát is, és itt hozzátenném, hogy jómagam is ennek a baráti körnek vagyok a tagja, és ha már itt tartunk, azt is meg kell említeni, hogy az IN SITU alkotócsoportot képviseljük most itt tulajdonképpen. Nyári művésztelepünkön pont az említett természetművészeti stratégiákkal kísérletezünk, és az itt szerzett tapasztalatok akár az egész éves alkotói tevékenységet is meg tudják határozni: amint ezt ez alkalommal Ferdics Béla és Aradský Richárd példáján látjuk.
A kiállításon az alkotások – akár egy természettudományi múzeumban – a saját természetes életterükben és mintegy onnan kiemelve, az intézményes tér sterilitásában párhuzamosan vannak prezentálva. Mintha élőlényeket igyekeznénk múzeumi keretek között bemutatni: lefotózzuk, hogy hogyan viselkednek természetes életterükben, majd a kitömött térbeli másukkal egy vitrinben kombinálva tesszük őket láthatóvá.
Ferdics Béla Ludus című munkájában a cseppfolyós és szilárd vízplasztika corpusa is kiállításra kerül, így a műhelytitok, az öntőforma értelmeződik műtárggyá a galéria terében. A tájban, konkrétan a nyári helyszínen, a vajkai egykori temető helyén a Ludus helyspecifikus gesztusként működött: a vízzel és tükörrel az égbolt reflexióit hozta a föld szintjére, formájával, arányrendszerével a sírhelyeket szimbolizálta. Ennek más helyszínre vitele, lefagyasztása az értelmezési horizontokat továbbfogalmazza, rétegzi.
A Térfoglalókat értelmezhetjük az egyes formák mentén és mint csoportot, sereget. A szolitér formát a magasba törő bambuszkaró lesúlyozása, stabillá tétele határozza meg, nyújtva így a gravitáció, a matériába zártság determináltsága problematikáját. Ezen a szinten a térfoglalás kísérlete vertikális irányban történik meg: felfelé hat, de minél magasabbra tör, annál nagyobb fenéksúlyt kénytelen növeszteni. Ha csoportként értelmezzük, akár egy telek kijelölése, kicölöpözése juthat eszünkbe, így a térfoglalás horizontális irányokba is kiterjed: egy területet foglalnak el a plasztikák, majd vándorolnak, új helyszínekre kerülnek, akár egy eltévedt csorda.
Aradský Richárd Nyitott tér című plasztika-sorozata tudatosan használja az „életre keltés“, „mozgásba hozás“ stratégiáit. Alkotásainak meghatározó, szinte kizárólagos anyaga a fa, melyet növényi eredete ellenére kimondottan animisztikus, állatszerű mozgó lényekké formál. Az alkotói folyamat eme átértelmezés dacára kimondottan érzékenyen, az anyagra, az adott fa sajátosságainak megfigyelésén, az abban rejlő lehetőségek „kitakarásán“ alapul. Ezek a szobrok mind ott voltak a fában, Aradský csupán kibontotta, láthatóvá tette ezeket a formákat: kipucolta az odvas részt, megtisztított egy hasadást… A szálakkal dinamizálta, különböző viszonyrendszerekbe rendelte a hasábokat, elérve így a már említett animisztikus hatást. A következő lépés az így megszületett lények természetes közegének megtalálása volt, és különböző fényviszonyok melletti dokumentációja. A plasztikák formavilágát Aradský elmondása szerint a sötétben hallott zajok okozta irracionális képzetek is befolyásolták, viszont miután testet öltöttek és a tájba kerültek: organikus részeivé, a helyi formai „biotop“ szerves alkotóelemeivé válltak.
Mindkét alkotó az odafigyelésből, az adott hely, az adott anyag által „felajánlott“ lehetőségekből indul ki, s mint azt látjuk: ez a stratégia organikussága, elmélyültsége ellenére mégiscsak szétfeszít bizonyos kereteket: az így születő műtárgyak szorosan kapcsolódnak konkrét helyszínekhez, így ha azokból kiemeljük őket, elvesztenek valamit. Ez a sajátosság egyszerre kérdőjelezi meg a művészeti intézményrendszereket és a művészeti piacot, ugyanakkor a művészet igazi, eredeti célját, hogy általa megismerjünk valamit a világról és magunkról: többszörösen aláhúzza.
