Tizenegy író a Felvidék legnagyobb könyves megmozdulásán!
A tavalyi, nagy sikerű kezdés után a Historium Kiadó és a Kortárs Magyar Galéria idén ismét megrendezi a HistoryCont, azaz a magyar történelmiregény-írók találkozóját, immár letisztulva, még jobban összpontosítva az írókra és könyveikre, illetve a közönségre, melynek a rendezvény valódi közösségi élményt kíván nyújtani.
A HistoryCon 2013 elnevezésű karácsonyi vásár és téli könyvünnep 2013. december 7-én (szombaton) kerül megrendezésre, természetesen ezúttal is a dunaszerdahelyi Vermes-villában.
A HistoryCon 2013-on résztvevő írók listája:
Bán Mór, Benkő László, Benyák Zoltán, Bíró Szabolcs, Fábián Janka, Muhary Zalán, Nagy Attila, Rozsnyai János, Szélesi Sándor, Trux Béla, Urbánszki László
Nézzük, mi mindenre számíthatnak az idei rendezvény résztvevői:
- 2 eurós belépőre, melynek ára levásárolható a könyves standnál (a Historium Kiadó könyvkínálatából), és amely mellé mindenkinek jár egy ingyenes e-könyv is.
- 11 íróra határon innen és túlról, akik szívesen dedikálnak, és kötetlenül elbeszélgetnek az olvasókkal.
- Csaknem 100 könyvből álló karácsonyi kínálatra!
- A helyszínen megvehető, 32 oldalas fesztiválújságra, melyben az összes szerzővel olvasható interjú, és melynek végén 2 autogramoldal is található.
- Érdekes, csoportos pódiumbeszélgetésekre 16:30-tól, illetve 18:00-tól.
- Közösségi élményre: karácsonyi könyfa-állításra, melynek résztvevői, építői közt (akik akár csak egyetlen könyvvel is beszállnak a játékba) értékes ajándékokat sorsolnak ki.
- A HistoryCon 2013 Írófejedelmének megválasztására, melyre 14:00-tól 19:00-ig lehet majd leadni a szavazatokat.
- Értékes kézműves termékek karácsonyi vásárára.
- A Georgina Pincészet kiváló borainak és ínycsiklandozó házi sajtjainak kínálatára.
- Folyamatosan vidám hangulatot és állandó ünnepi pörgésre a 14:00 órai kapunyitástól a 20:00 órai zárásig.
Hasznos linkek a HistoryCon 2013 kapcsán:
Ingyenes online programfüzet:
http://issuu.com/
A karácsonyi könyvfaépítő verseny tudnivalói:
https://www.facebook.com/
A rendezvény reklámvideója:
http://www.youtube.com/
Partnerek:
Bumm.sk, Csallóköz, Dunaszerdahely.com, ekultura.hu, Fornetti, Historium, Kortárs Magyar Galéria, Kultiplex.sk, netBarátnő webmagazin, Paraméter, Pázmaneum Polgári Társulás, Szamóca Infopont, Voila.sk