
Dunaszerdahely Város Önkormányzata a Kortárs Magyar Galéria és a Pázmaneum Polgári Társulás helytörténeti vetélkedőt szervez a város középiskolásai számára. A versenybe a középiskolák 1. osztályos, háromfős csapatai kapcsolódhatnak be.
A 2012 elején zajló versenyre a Vermes-villában kerül majd sor, ahol szóbeli vetélkedőn és egy városi portyán mérik össze tudásukat a fiatalok. A helytörténeti vetélkedő benevezéséhez szükséges:
– egy 50x70 cm nagyságú kartonlapra tetszőleges technikával elkészíteni a város bármelyik történelmi épületének képét,
– egy Power Point bemutató segítségével bemutatni olyan épületet, amely már nem látható a városban – fényképpel és kísérőszöveggel együtt ellátva (min. 5 perces bemutató),
– krónikát készíteni az alábbi témák egyikéről:
a) Dunaszerdahely város krónikája
b) Dunaszerdahelyi Lexikon (dunaszerdahelyi születésű híres emberek, művészek bemutatása) Nem készülhet számítógépes megoldással csak saját készítésű munkákat fogadunk el!
Az elkészített munkák fontos szerepet kapnak majd a szóbeli vetélkedőn. A nevezési műveket közvetlen a szóbeli verseny előtt kell leadni egy nappal.
A versenyhez szükséges források megtalálhatóak a városi könyvtárban, illetve a város honlapján (dunstreda.eu) is, de ajánljuk az idős dunaszerdahelyi lakosok megkeresését, illetve a családi archívum átböngészését. Ajánlott irodalom:
– Édes otthon – Dunaszerdahelyi olvasókönyv
– Püspöki Nagy Péter: Dunaszerdahely város címere
– Koncsol László: A Csallóköz városai és falvai 1. kötet
– Zsigmond Tibor: Dunaszerdahely 1898–1998
– Zsigmond Tibor–Lubomir Navrátil: A Csallóköz szívében
– Ipolyi Arnold: Csallóközi úti-képek
– Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről
– Ipolyi Arnold: Csallóköz műemlékei
– Marczell Béla: Naptár és néphagyomány – Csallóközi népszokások
– M. Kiss Pál: Művészetről mindenkinek
Célunk, hogy a dunaszerdahelyi fiatalság megismerje városunk gazdag múltját, neves személyiségeit, régi épületeit. Másodsorban, hogy felhívjuk a figyelmet a művészet ápolására és pártolására, amely a mai korban egyre háttérbe szorul.
A győztes csapat és felkészítő tanáruk egynapos magyarországi történelmi kiránduláson vehet részt. További információkkal szívesen állunk segítségükre hétköznap 9.00–17.00 óráig a Vermes-villában, vagy a 031/5529384, illetve a 0918/607307-es telefonszámok bármelyikén. A verseny további részleteiről a bejelentkezett csapatok tanárai a nevezési határidő után írásban lesznek értesítve.
Nevezési határidő: 2011. november 10.