Ugrás a tartalomra
Címlap

Top menu

  • Hírek
  • Események
  • Bemutatkozás
  • Gyűjteményünk
  • Elérhetőség
  • Search

Mobile Top menu

  • Hírek
  • Események
  • Bemutatkozás
  • Gyűjteményünk
  • Elérhetőség
  • Search

XXII. Művésztelep

rov_0666-enhanced-nr-2005_0.jpg
Dátum
2024. 08. 30.

Pénteken ismét megtelt a Kortárs Magyar Galéria épülete a művészetet ünneplőkkel. Augusztus 30-án a Kortárs Magyar Galéria XXII. Művésztelepének zárókiállítása, majd a Lento Ad Astra együttes koncertje tette szebbé az estét.

Iván Péter, a galéria vezetője üdvözölte az alkotótábor művészeit, illetve a nagyszámú közönséget, majd elmondta, a mostani tárlat is a galéria 30 éves jubileuma jegyében került megszervezésre.

„Ünnepelni jöttünk ismét. Az elmúlt 30 évet, és azt is, hogy a galéria gyűjteménye, a több mint 1100 alkotás 25-tel bővült, ami annak is köszönhető, hogy 22. alkalommal szervezték meg a művésztelepet“

– mondta a KMG igazgatója, majd hozzátette, hogy a gyűjtemény példányszáma annak is köszönhető, hogy a művésztelepeken résztvevő alkotók helyben készült alkotásaikat adományozták, vagy a magukkal hozott alkotásokat ajánlották fel a galéria gyűjteményébe.

A bevezető gondolatok után Iván Péter köszöntötte városunk alpolgármesterét, Karaffa Attilát, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatóját, Varga Viktort, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatóját, Takács Tímeát, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumából Szakáll Máriát és Péntek Istvánt, Varga-Amár László festőművészt, a művésztelep vezetőjét, majd bemutatta a résztvevő és jelenlévő művészeket.

Karaffa Attila rövid beszéde elején a saját és az önkormányzat nevében üdvözölte a művésztelep résztvevőit, valamint az érdeklődő közönséget.

„Igazi szellemi műhely ez a nemzetközi művésztelep. Nagy öröm fogadni azokat az alkotókat, akik szeretnék megmutatni munkásságukat, szeretnének kapcsolatokat építeni, és alkotó munkájukkal egyben gazdagítani is a KMG gyűjteményét“

– emelte ki városunk alpolgármestere.

A Kortárs Magyar Galériának az is célja, hogy gazdagodjon a gyűjtemény, az önkormányzat pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse munkájában a galériát, és fenntartó intézményét, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központot. Ezt a támogatást pedig szeretné a jövőben is folytatni városunk – biztosította támogatásáról a kulturális intézményeket Karaffa Attila.

Az anyagi támogatás mellett elengedhetetlen a művészetkedvelő közönség támogatása, amit a részvételükkel tudnak leginkább kifejezni a látogatók – zárta gondolatait Dunaszerdahely alpolgármestere.

A művésztelepeknek fantasztikus hagyománya van, hiszen két fontos ilyen jellegű találkozó már a 19. században létrejött Magyarországon – kezdte megnyitó beszédét Varga-Amár László festőművész, a most zárult művésztelep vezetője. Szerencsésnek nevezte magát, mivel a már 22 éves dunaszerdahelyi művésztelepnek kezdetektől résztvevője lehetett, mondhatni lokálpatriótaként érkezik városunkba.

„A művésztelep egy jó értelemben vett barter. A művész dolgozik, miközben fantasztikus gasztronómiai ellátásban részesül, ezért cserébe ott hagy egy művet, amitől egyre rangosabb és egyre jobb lesz a gyűjtemény. Fiatalok is jönnek ezekre a találkozókra, ami azért is fontos, mert tudjuk: a ma kortársa a jövő klasszikusa“

– hangoztatta a festőművész. A művésztelepek azért is fontosak, mert nemcsak komoly alkotómunka folyik, hanem éjszakába nyúló beszélgetések, barátságok születésének helyszíne is – tette hozzá a művésztelep vezetője.

Varga-Amár László bevezető gondolatai után az idei találkozó művészei maguk jellemezték egy-egy szóban, szinte esszenciaként a művészet számukra legfontosabb mondanivalóját.

A rövid bemutatkozások után Varga-Amár László megköszönte mindenki támogatását, kiemelve Dunaszerdahely várost, Iván Pétert, Péntek Istvánt és családját, valamint a galéria a kiállítások rendezésében mindig segítőkész és tökéletes munkát végző munkatársait, Kotrba Ivettet és Németh Nikolaszt.

A megnyitó szavak után Iván Péter még egyszer megköszönte Varga-Amár László munkáját, aki megszervezte, vezette a művésztelepet, majd a látványos művészet után a hallható művészetnek adta át a terepet.

A Lento Ad Astra együttes, Zita Slavíčková zongoraművész és Erik Rothenstein szaxofonművész, zeneszerző csodálatos dallamai kísérték el az estébe a Kortárs Magyar Galéria XXII. Művésztelepének zárókiállítása vendégeit.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

 

rov_0653-enhanced-nr-2001.jpg
rov_0656-enhanced-nr-2002.jpg
rov_0659-enhanced-nr-2003.jpg
rov_0663-enhanced-nr-2004.jpg
rov_0666-enhanced-nr-2005.jpg
rov_0669-enhanced-nr-2006.jpg
rov_0671-enhanced-nr-2007.jpg
rov_0675-enhanced-nr-2008.jpg
rov_0676-enhanced-nr-2009.jpg
rov_0682-enhanced-nr-2010.jpg
rov_0684-enhanced-nr-2011.jpg
rov_0689-enhanced-nr-2012.jpg
rov_0691-enhanced-nr-2013.jpg
rov_0694-enhanced-nr-2014.jpg
rov_0696-enhanced-nr-2015.jpg
rov_0700-enhanced-nr-2016.jpg
rov_0704-enhanced-nr-2017.jpg
rov_0706-enhanced-nr-2018.jpg
rov_0710-enhanced-nr-2019.jpg
rov_0714-enhanced-nr-2020.jpg
rov_0720-enhanced-nr-2021.jpg
rov_0726-enhanced-nr-2022.jpg
rov_0730-enhanced-nr-2023.jpg
rov_0733-enhanced-nr-2024.jpg
rov_0745-enhanced-nr-2025.jpg
rov_0749-enhanced-nr-2026.jpg
rov_0750-enhanced-nr-2027.jpg
rov_0755-enhanced-nr-2028.jpg
rov_0764-enhanced-nr-2029.jpg
rov_0768-enhanced-nr-2030.jpg
rov_0769-enhanced-nr-2031.jpg
rov_0776-enhanced-nr-2032.jpg
rov_0783-enhanced-nr-2033.jpg
rov_0784-enhanced-nr-2034.jpg
rov_0785-enhanced-nr-2035.jpg
rov_0786-enhanced-nr-2036.jpg
rov_0787-enhanced-nr-2037.jpg
rov_0789-enhanced-nr-2038.jpg
rov_0791-enhanced-nr-2039.jpg
rov_0792-enhanced-nr-2040.jpg
rov_0795-enhanced-nr-2041.jpg
rov_0800-enhanced-nr-2042.jpg
rov_0802-enhanced-nr-2043.jpg
rov_0804-enhanced-nr-2044.jpg
rov_0805-enhanced-nr-2045.jpg
rov_0809-enhanced-nr-2046.jpg
rov_0811-enhanced-nr-2047.jpg
rov_0815-enhanced-nr-2048.jpg

Eseménynaptár

Kortárs Magyar Galéria

info@kmgaleria.eu

Szabó Gyula utca 304/2
Vermes-villa
SK-929 01 Dunaszerdahely
(Dunajská Streda)

 

 770

Dunaszerdahely Város támogatásával

Tel: +421 31 552 93 84

Nyitvatartás:
Hétfő: 9:00 - 13:00
Kedd-Péntek: 9:00 - 17:00
Szombat: 10:00 - 16:00

A belépés díjtalan!

A weboldal tartalmáért illetékes személy elérhetősége: info@kmgaleria.eu
© 2026 Kortárs Magyar Galéria | created by: epix media