A „#smARTtacross – Szlovák–Magyar közös együttműködés a helyi művészeti és kulturális örökség megőrzéséért” című Interreges HUSK program keretén belül a közeljövőben megújul Dunaszerdahely egyik ikonikus épülete, a Kortárs Magyar Galériának otthont adó Vermes-villa. Ennek részleteiről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Sokan emlékeznek még, hogy korábban a villa a Szlovák Nemzeti Galéria kihelyezett részlegeként működött, majd 2005-ben Dunaszerdahely Város Önkormányzata megvásárolta az épületet, és a szükséges átalakítások után a Kortárs Magyar Galéria költözött oda.
A cél akkor is az volt, hogy az önkormányzat méltó helyet biztosítson a Kortárs Magyar Galériának, így támogatva a kortárs magyar művészetet, illetve a Felvidéken élő magyar művészeket. Persze az intézmény munkájából kitűnik, hogy nemcsak a helyi művészeknek ad bemutatkozási lehetőséget, hanem szerte a Kárpát-medencéből idevonzza a jeles kortárs alkotókat. A galéria időszakos kiállításai, de művésztelepei is híresek, s az ott született alkotásokat a művészek a galéria gyűjteményének ajándékozzák, gazdagítva így annak gyűjteményét, amely ekképp egyre nagyobb eszmei értéket képvisel.
Természetesen a galéria épülete nem csupán a Kortárs Magyar Galéria kiállításainak ad otthont, hanem számtalan más kulturális rendezvénynek, közéleti eseménynek biztosít színhelyet – csak a példának okáért említhetjük a Szent György-díj átadását, vagy a számtalan bemutatót, koncertet is.
A 2005-ös felújítás az akkori keretek között modern és korszerű volt, ám az elmúlt húsz esztendő bizony nyomot hagyott a villa épületében is, így egyre inkább szükségessé, illetve sürgetővé vált az épületnek a megújítása.
Az önkormányzat az elmúlt évtizedben többször kereste ennek a lehetőségeit, így pályáztunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumánál is a felújítására, de próbálkoztunk például a Norvég Alapnál is. Addig is saját forrásból kellett lecserélnünk a gázüzemű kazánt például, vagy számos kisebb javítást eszközölni a nemzeti kulturális örökségként nyilvántartott műemlékben.
Most az Interreges HU-SK program keretén belül Győr megyei jogú város együttműködésével sikerült végül egy közös pályázatot elnyernünk a Vermes-villa rekonstrukciójára, 700 ezer eurós kerettel. Ennek fényében az épületet megújul, s bízunk benne, hogy így a következő évtizedekben továbbra is vendégül tudja látni a kortárs magyar művészek alkotásait.
Az épület modernizációja nem csak hőtechnikai szempontból lesz fontos, hiszen csökken majd az energiafogyasztás, de szükséges már a szerkezeti felújítás is, főleg a tetőzetre vonatkozóan, illetve sürgető a nyílászárók cseréje is.
Az elkerülhetetlen munkálatok mellett még helyreállítjuk a villa homlokzatát, de a belső terek is megújulnak. De nem csupán Dunaszerdahely város emblematikus épülete újul meg, hanem a körülötte lévő zöldterület is, hogy modern közösségi teret biztosítson, ahol a művészet iránt fogékonyak tudnak találkozni egy-egy rendezvény kapcsán.
A szerződést most júniusban írtuk alá, és 2026 december végéig másfél-két évünk van a projekt befejezésére. A győriek a Vaskakas épületével pályáztak, azt újítják meg. Hozzá kell tennem, Győrrel eddig is kiváló volt az együttműködés, így sikerült megújítanunk például a fürdőtó partját, most pedig az újabb „kézzel fogható” projektünk Győr városával a Vermes-villa felújítása lesz.
(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2024 júniusi számában.)